2018. június 27., szerda

Anita tejmentes joghurtja

Anita tejmentes joghurtja

Nemrégiben elkészítettem életem első tejmentes joghurtját, és azóta is csinálom, minden héten rendületlenül. 

A receptet Suhajda Anitának köszönhetjük - azt hiszem mondhatom többesszámban, hiszen sokunknak óriási segítség ez. :) 

Az eredeti receptet befotózva fogom ide betenni, nem írom le külön, nehogy vmi hibát vétsek egyrészt, másrészt pedig véletlenül sem akarom még a látszatát sem kelteni annak, hogy ez saját recept. Nagyon köszönöm Anitának hogy megosztotta velünk ezt a kincset. 

Ennek a joghurtnak az ízét már ismertem, tavaly nyáron kóstoltam először, már akkor isteni finomnak találtam. 

Úgy hozta az élet, hogy néhány hónapja megint mellőznöm kell a tejtermékeket. Azóta csak nagyon ritkán és kis mennyiségben eszem, annyit még tolerálok, de egyéb egészségügyi okokból kifolyólag sem ajánlott nekem. 

Anita tudta, mi a helyzet, azt is hogy imádom a joghurtokat....és küldött nekem. Azt mondta, próbáljam meg, egyem ezt, meglátom milyen jó lesz....igaza volt, teljesen függő lettem, de komolyan...imádom.... olyannyira, hogy beszereztem én is egy tejfőző gépet aztán vettem egy nagy levegőt és hozzáfogtam.. Isteni finom lett...Nagyon izgultam, nehogy elrontsam. Mindent a recept szerint csináltam, annyi különbséggel, hogy én a kókusztejet felforraltam. Akkor még a kesu-rizs tejszín is kb 85 fokos volt. Egybeöntöttem a kettőt és úgy hűtöttem vissza az előírt 42 fokra. Nem szükséges a forralás, de én szeretem inkább túlbiztosítani a dolgokat. 
Akinek van gépe, mindenképpen próbálja ki. A világ legjobb tejmentes joghurtja. Az eddig kóstolt bolti társai jelenthetnek neki. A gyomornak pedig maga a csoda. Anita köszönöm a receptet és mindent 🤗🤗🤗

Íme a recept: 

És képekkel illusztrálva az elkészítése (ezek már saját fotók): 

Előre leáztatott kesudió. 
A kis edényben lévő ment az épp aktuális joghurthoz való tejszínhez. A többit lecsepegtetve leszárítva zacskóban a fagyasztóba tettem és mindig annyit veszek ki belőle, amennyire épp szükség van. 
Az áztatás kb. 4-6 óra legyen, fél időben cserélni kell a vizet. 


A kimért rizs és kesudió (ebből lesz a tejszín a tejkészítővel elkészítve) 


A recept alapján készül Cereal programon kesudióból, rizsből, pici sóval, kókuszzsírral vízzel a tejszín. 


Az elkészült kesu-rizstejszín: 


6,5 dl tejszín és 6,5 dl Aroy-D kókusztej összefőzve, 1 ek. cukorral, hűtési időszakban: 



42 fokra visszahűtve, ekkor hozzá lehet adni a joghurtkultúrát a kimért és feloldott zselatint. 


Üvegekbe töltöm és mindegyik tetejére pár csepp citromlevet nyomok, lezárom és összerázom. Mehet a gépbe amiben 10 órát tölt el. 


10 óra elteltével a joghurtkészítő gépet kikapcsolom, az üvegeket beteszem a fagyasztóba. Én 3 órát szoktam bent tartani, nekem akkor lesz a legjobb állagú. 

Ha letelt az idő, akkor mehet a sima hűtőbe. 

Kb. 8 napig eláll, az biztos mert már tesztelve van :D de szerintem tovább is, csak arra már nincs ideje. 
Így néz ki készen, azt hiszem sokat nem kell ehhez hozzáfűzni. Tényleg isteni finom, ajánlom mindenkinek. :) 









Gyümölcsös szülinapi torta

Gyümölcsös szülinapi torta
(gluténmentes, laktózmentes) 


A sógorom születésnapja alkalmából sütöttem ezt a nagyon finom kisméretű tortát. 

A tészta egy 3 tojásos piskóta lett.

Vida-Rétegi Tünde alapreceptje alapján csináltam: 

  • ahány tojás annyiszor 3 dkg liszt és 3 dkg cukor


Ez a torta 18 cm-es formában készült, én 3 tojást használtam 90 gr Nutrifree mix per pane lisztet és 90 gr cukrot. 

A tojásokat különválasztottam, a fehérjét a cukorral felvertem, mikor kemény volt a hab akkor egyenként hozzákevertem a sárgáját, majd a lisztet apránként. 
A tortaforma aljába tettem csak sütőpapírt, az oldalára semmit. 

A masszát belesimítottam a formába és 170 fokos sütőbe tettem, 2-es rácsra (alulról a második) majd a sütési időt beállítottam 35 percre. Ez változó lehet minden sütő máshogy süt. Én 30 percig nem nyitogatom soha a sütőajtót, 30 perc után tűpróba.

Ha elkészült kiveszem és úgy a formában hűlni hagyom. Mikor kihűlt vmennyire egy műanyag tompa élű késsel körbelazítom a tésztát. Lecsatolom a forma oldalát és rácsra borítom.


Ha teljesen kihűlt 3 részre vágom. 

Míg a piskóta hűl, elkészítem a krémet. 

Most egy tiramisu krémet csináltam, nekem ez a kedvencem, szerintem verhetetlen, Betti receptje alapján, csak kevesebb porcukorral. 

Hozzávalók a krémhez:

  • 50 dkg laktózmentes mascarpone 
  • 5 dl laktózmentes habtejszín 
  • 3 csomag dr. Oetker habfixáló
  • 1 csomag dr. Oetker zselatin fix 
  • 12 dkg porcukor (ha vki édesebben szereti még tehet bele, én kóstolni szoktam, mivel a laktózmentes termékek eleve édesebbek, könnyen túl édes lehet az elkészült krém) 
  • 1 vaníliás cukor
A három részre vágott piskótát betöltöm a krémmel és körbekenem. A krém negyedét félreteszem. 

A csurgatáshoz csokit olvasztok amihez kell egy kis kókuszolaj is, én ezt most kihagytam, de jobb úgy, mert jobban csorog :D  és körbecsorgatom a csokival a tortát. 

A tetejére rengeteg mosott leszárított gyümölcsöt pakolok, majd habzsákba töltöm a maradék krémet és körbenyomom a tortát vele. 
















Szülinapi torta kakaós mascarponés krémmel

Szülinapi torta kakaós mascarpones krémmel
(gluténmentes, laktózmentes)


A múlt hétvégén ünnepeltük a nagyobbik fiam, Barnus 16-ik születésnapját, neki készült ez a nagyon finom, ám kissé szokatlan mintájú burkolt torta.

Én kb. semmit nem tudtam arról a logóról amit kért rá, (mostmár tudom mi az :D ) de ha ezt szeretné, ez lesz, úgyhogy elkészítettem. A torta az ő kívánsága szerint készült, azzal a krémmel, amit ő szeretett volna. :) 

Burkolás: a torta burkolásához Smartflex Velvet fondantot, a díszítéshez pedig kiscsomagos kész színezett fondantot használtam. 

Nos akkor a recept: 

A piskótához

8 tojás különválasztva
240 gr cukor
240 gr Nutrifree Mix per pane gluténmentes liszt 

A fehérjéhez hozzáadtam a cukrot és kemény habot vertem. A sárgáját elkavartam és hozzáadtam a habhoz, kézzel elkavartam, majd hozzáadtam a  lisztet is. Óvatosan kikevertem.

Kettő darab, 24 cm-es tortaforma alját kibéleltem sütőpapírral. Az oldalát nem kentem ki. 170 fokra melegítettem elő a sütőt, majd a masszát elfeleztem és a formákba kanalaztam és simítottam. A sütőbe, 2-es rácsra tettem és 40 percre állítottam. A 2-es rács azt jelenti, hogy alulról a második sín. Ez nekem pont jó, így soha nem ég soha nem esik össze szépen sül a piskótatészta. 35 perc után tűpróba! :) 


Miután megsültek, kivettem hagytam hűlni a formában a piskótakarikákat. Majd óvatosan egy műanyag késsel körbevágtam és úgy kapcsoltam le róla a formát. Rácson hagytam tovább hűlni.

A kész piskótákat kettévágtam. 
Lett négy lapom. Én most végül hármat használtam fel, így is pont elég magas lett a torta. 
A negyedik lapot megettük :D a kávé mellé. 

Amíg a piskóta hűlt, elkészítettem a krémet, ami Betti mascarponés kakaós krémje. 
Irtó finom.

Hozzávalók: 

500 gr laktózmentes mascarpone
100 gr porcukor
60 gr Tutti eredeti holland kakaópor
4 dl laktózmentes habtejszín (ebből lehet 5 dl is, én úgy éreztem igényel még egy dl-t) 
2 csomag dr. Oetker habfixáló
2 csomag dr. Oetker zselatin fix 

A mascarponet a porcukorral és a kakaóval és a zselatinnal kikevertem és félretettem. A habot a fixálóval keményre vertem majd a kettőt összekevertem. 

Ezzel betöltöttem a piskótát.


Betettem a hűtőbe hűlni és elkészítettem a morzsakabátot, amihez szükség van: 

250 gr laktózmentes vajra
250 gr porcukorra
Ezt habosra keverjük. 

Miután szépen elsimítottam betettem a tortát a hűtőbe és hagytam pihenni. 



Pár órával később vagy másnap reggel lehet burkolni. Kell neki idő hogy szépen lehűljön a  torta. 

A Smartflex Velvet masszát elvágtam kisebb darabokra, majd átgyúrtam (kb. a felét vettem ki a csomagból) keményítős lapon. Ezután jó nagyra kinyújtottam.  Ezután ráborítottam a tortára a kinyújtott lapot, és a simítóval először a tetejét eldolgoztam aztán kézzel az oldalát besimítottam. Levágtam a felesleget és a végleges formára simítottam. 


Megint visszatettem hűlni a hűtőbe.
A fekete és a piros fondantból kivágtam a mintát és a háromszögeket. A fondantpisztolyból pedig kinyomtam a szegélyt. 

Ehető ragasztóval rögzítettem a mintákat a tortára. Majd megint hűtöttem felhasználásig.