2014. augusztus 28., csütörtök

Gluténmentes zsemle és kenyér sütése lépésről lépésre

Gluténmentes zsemle és kenyér sütése lépésről-lépésre

Miután egyre több, és elég sok privát megkeresést kapok, úgy gondoltam, helye van a blogon egy ilyen bejegyzésnek, ahol részletesen, képekkel illusztrálva leírom, hogyan is sütöm a gluténmentes zsemléket. 




A zsemle természetesen Nutri-free Mix Per Pane lisztből készült, és azzal a recepttel, amit mostanában sűrűn sütök, én teszek a tésztába puffasztott amarántot, ami nagyon jó vaspótlásra, és 1 evőkanál burgonyapelyhet, de ha valaki nem szeretne, vagy épp nincs otthon, használja a liszt zacskóján lévő receptet, csak akkor a víz mennyiségére kell figyelni, 20 ml-vel kevesebb kell, azaz 200 ml, de az elkészítése ezenkívül mindenben megegyezik az itt leírtakkal, ha esetleg lágyabbra szeretnétek maradhat a 220 ml víz is, csak lehet picit laposabb lesz. 

Hozzávalók: 
  • 250 gramm Nutrifree Mix  Per Pane kenyérliszt
  • 3 gramm só
  • 1 evőkanál burgonyapehely
  • 1 evőkanál puffasztott amaránt
  • 220 ml víz (kézmeleg)
  • 1,5  ek. olaj
  • 1,2 dkg friss Budafoki élesztő
  • minimális cukor az élesztőhöz 





Első lépésként előkészítem az alapanyagokat: 


A kimért élesztőre rászórom a kevés cukrot, majd ráöntöm a langyos vizet, és felteszem a mikro tetejére mert ott meleg van. Amikor ilyen állapotban van, (nem túl szép látvány, de ez van....) már jó is, nem kell tovább futtatni: 


Amíg az élesztő dolgozik, addig a szárazanyagokat mind kimérem és összekeverem egy kanállal a dagasztógép táljában, majd hozzáöntöm az élesztős vizet és a dagasztógéppel elkezdem kikevertetni, kettes fokozaton kb. 2-3 percig, ezután hozzáadom az olajat is, majd átkeverés után lekapcsolom a gépet. Ekkor  így néz ki a tészta, félig kikeverve: 


Fogok egy kanalat, az olajos tálkát, és enyhén olajozott kanállal elkezdem tovább kidolgozni a tésztát (lehet kézzel is, így tisztább a művelet, és a kezünkről sem kell levakarni a tésztát, kb. 2 perc után így fog kinézni: 


Még további két-három percig dagasztom az enyhén olajozott kanál segítségével, (ha ragad, mártsuk bele nyugodtan a tálkába a kanalat)  egészen addig amíg el nem válik az edény falától és egy szép homogén tésztagombócot nem kapok: 



Itt jól látszik hogy már a kanálon sincs tésztamaradvány, a tésztánk elkészült. Nagyon fontos a gondos kidolgozás. Ezután a kanál segítségével 5 részre osztom a tésztát (lehet hatra is, nekem a tepsiben így jó az elrendezés és a zsemle mérete is pont így lesz megfelelő) majd enyhén (fontos: nem csurog az olaj csak kicsit csúszik a kézben a tészta) olajos kézzel megformázom a zsemléket, és a sütőpapíros tepsibe helyezem őket, letakarom és kb. 3/4, max. 1 órát kelesztem a mikro tetején. Ha valaki úgy érzi nem elég meleg a konyhája (nálam 24,3 fok volt ma reggel) tegye be a sütőbe, és ott kelessze, 30 fokon. A lényeg hogy egyenletes hőmérsékleten legyen, ne érje huzat, és a letakart tésztát nem szabad bolygatni. Télen, fűtésszezonban lehet hogy tovább is kelhet, de én úgy látom, elég az egy óra bőven. 



Egy óra elteltével, így néznek ki a zsemlék, (még kelhetnek de nem fogom tovább keleszteni, mert a sütőben még nőni fognak)  lekenem őket vékonyan olajjal, és leszórom magkeverékkel, eközben pedig bekapcsolom a sütőt, 190 fokra, alsó felső sütésre: 




Beteszem a tepsit, a felső rácsra, és 30 perc alatt készre sütöm.
(A sütési idő eltérhet, ezt sütője válogatja!) 


 Itt látszik, hogy sütés közben is még nőnek a zsemlék: 


Miután elkészült, kiveszem és hagyom kihűlni. jó étvágyat! 








Ha valaki kenyeret szeretne sütni, a tészta elkészítése után kiolajozott, rizsliszttel leszórt kisméretű (a 25 dkg liszthez egy kb. alul 10, felül max 13 cm átmérőjű edény szükséges) jénaiba tegye a kész tésztát, vágja be éles késsel a tetejét, és úgy takarja le, majd kelhet a tészta 1 órát, vagy sütőben 30 fokon, lekenés után mehet a sütőbe 200 fokra kb. 45-50 percre. (250 gr liszt 220-230 ml víz)














2014. augusztus 26., kedd

Stromboli tej tojás és gluténmentesen

Stromboli tej tojás és gluténmentesen

A minap nézelődtem a neten, és megakadt a szemem ezen a recepten, nagyon megtetszett, gondoltam megpróbálom. A sima kenyértésztámat csináltam meg annyi módosítással, hogy kevés fűszert adtam hozzá, majd az eredeti recept szerint hajtogattam. 

A töltelék: bármi mással lehet tölteni (nemcsak amivel most én töltöttem) ami otthon van, lehet alsó rétegbe hagymát is tenni, én most ezt elhagytam, vagy spenótos alappal, brie sajttal, vagy bármilyen más sajtokkal, túrós, tejfölös töltelékkel, szalámival vagy akár bolognai raguval, a variációk száma végtelen.


Hozzávalók a tésztához: 
  • 250 gramm Nutrifree Mix  Per Pane kenyérliszt
  • 3 gramm só
  • 1 evőkanál burgonyapehely
  • 1 evőkanál puffasztott amaránt
  • 220 ml víz (kézmeleg)
  • 2 ek. olívaolaj
  • 1,2 dkg friss Budafoki élesztő
  • minimális cukor az élesztőhöz 
  • kevés bazsalikom és oregánó 
A belevaló:
  • Alnatura bio paradicsomszósz
  • Délhús gm és lm karajsonka szeletek
  • Füstölt sonka szeletek
  • morzsolt csemegekukorica
  • violife növényi sajt 
Élesztőt a vízben cukorral felfuttattam, addig a száraz hozzávalókat kimértem elkevertem. Összeöntöttem, Mrs. Bosch bedagasztotta, majd félkészen hozzáadtam az olajat, és addig dagasztattam míg elvált az edény falától. Letakarva 3/4  órát kelt a konyhában. 

A sonkát hosszúkásra vágtam, a sajtot is. 
A megkelt tésztát egy sütőpapírra borítottam, kinyújtottam, a széleit bevágtam, a közepére paradicsomszószt kentem, rátettem a sonkát egy sorban, arra a füstölt sonkát, majd még egy réteg karajsonka került rá, arra pedig a kukoricát. Felhajtottam a bevágott részeket hagytam kb. 5 percet pihenni, majd beemeltem sütőpapírostól a gáztepsibe. Lekentem olajjal, megszórtam még kevés fűszerrel és 190 fokos sütőben 30 percig sült (középső rácson) majd 200 fokon még 15 percet. 


















Forrás: Stromboli



2014. augusztus 25., hétfő

Lecsó télire

Lecsó télire 

Kedvencem a lecsó, imádom, enném minden héten télen-nyáron. Idén először télen is lesz sajátom, mert most tettem el végre. 

Először a szárazdunsztról: ezt készítettem el mindenekelőtt. Egy nagy kosár is megteszi, én egy lehajtós, használaton kívüli ülőkés cipősszekrényt alakítottam ki e célra, mert egyrészt légmentes, másrészt pont belefér és nem kell kerülgetni sem a nagy kosarat. Szóval kibéleltem egy vastag takaróval és még két takarót készítettem elő a későbbiekre. 

A lecsóhoz 5 kg tisztított, kicsumázott paprika és 4 kg tisztított lecsóparadicsom kell hozzá, ebből 10 közepes üvegnyi mennyiség lesz. Fontos, hogy sok paradicsom legyen, mert így jó sok lé lesz hozzá, és amikor télen még tovább főzzük felhasználás előtt, nem fővi el a levét. 
A paprikát megmostam, kicsumáztam, és apróra kb. 2 cm-es darabokra vágtam. A paradicsomot megmostam, forró vízbe dobtam, lehúztam a héját, majd négy darabba vágtam. 

Egy nagy edényt vettem elő (a lekvárfőzőt), abba beleöntöttem a paradicsomot, és takarékon felforraltam, mikor már félig szétfőttek a paradicsomok, hozzáadtam a paprikát is, átkevertem és üvegesre főztem, annyi elég a paprikának. Amíg ez a főzési folyamat zajlott, addig a tisztára mosott üvegeket (mosogatógépben mostam) 100 fokos sütőben fél órán át sterilizáltam, és az új üvegtetőket forró vízbe áztattam majd hagytam leszáradni. 

Amint elkészült a lecsó, azon forrón üvegekbe tettem, a tetejükre késhegynyi szalicil került (nem kevertem bele, és felhasználás előtt a tetejét le is fogom szedni...) szorosan rácsavartam a tetőt, majd szárazdunsztba tettem. A műveletet úgy végeztem, hogy a láda aljára tett, duplán hajtott vastag takaróra került egy konyharuha, arra az üvegek, rátettem egy plusz takarót, arra ráhajtottam a láda aljára tett takaró kilógó részeit, majd a tetejére még egy vastag takarót. Most ebben három napig dunsztolódnak az üvegek. A fotó közvetlen betöltés után készült, lesz még :-) . 





2014. augusztus 21., csütörtök

Csokis pöfeteg glutén tej és tojás nélkül

Csokis pöfeteg  glutén tej és tojás nélkül 

Elkészítettem ennek a kedvencnek a mentes változatát.
Az alapötletet Barbi Konyhája blogjáról vettem.
A mennyiségeken keveset változtattam.

Hozzávalók: 


  • 150 gramm jó minőségű étcsokoládé (Fin Carré, Bellarom) 
  • 120 gramm gluténmentes liszt, nálam ez 80 gramm Nutri-Free Mix Per Pane és 40 gramm Mix Per Dolci lisztből állt
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 80 gramm Vitador margarin 
  • 4 kanál Bio Bridge rizstej
  • 150 gramm cukor 
  • 30 gramm kakaópor (Holland kakaó)
A forgatáshoz: 5 dkg cukor és 5 dkg porcukor

A szárazanyagokat összekevertem, a csokit felolvasztottam, a margarint is.
A tejet és  a margarint elkevertem, beleöntöttem a lisztes keverékbe, elkevertem egy kanál segítségével, majd hozzáadtam a csokit. Kikevertem, majd 1 órára letakarva hűtőbe tettem. Utána gombócokat formáltam, belehempergettem a cukorba majd a porcukorba és 175 fokos sütőben 12-15 perc alatt készre sütöttem. 
Tapasztalat: elég neki a 12-13 perc. Ha tovább sütjük nagyon ellapulnak. 











2014. augusztus 20., szerda

Barackos morzsasüti glutén tej és tojás nélkül

Barackos morzsasüti glutén tej és tojás nélkül

Ünnep volt tegnap, bolt nem volt nyitva, de sütire vágytam, ezért amit itthon találtam (pár szem barackot) abból készítettem egy gyors sütit.

A receptet itt találjátok, ez alapján készítettem.

A változás csak a gyümölcs, (2 órási őszibarack, ha nincsenek otthon nagyok, akkor 4-6 db hámozva és szeletelve) és annyi, hogy elősütöttem  a tésztát, kb. 10 percet, megszurkálva előtte, hogy a levegő távozzon belőle. 



2014. augusztus 16., szombat

Kakaós csíkos kalács glutén laktóz és tojásmentesen

Kakaós csíkos kalács glutén laktóz és tojásmentesen

Kicsit hűvösebb van odakint, gondoltam sütni kellene egy kalácsot. Na és a minap vettem a fiúknak az egyik szupermarketben egy nagyon gusztusos kalácsot. Én sajnos nem ehetek belőle. A neten nézelődtem mikor szembejött velem Gabicsek cifra kalácsa. Gondoltam, mi lenne ha ezt sütném meg gluténmentes verzióban. Hamarjában hozzá is fogtam igaz, nekem nem volt itthon joghurtom, így tejföl került bele a joghurt helyett.



Hozzávalók:
  • ·         35 dkg Nutri-free Mix Per Pane
  • ·         5 dkg Farmo Lp low Protein
  • ·         fél csomag friss Budafoki élesztő
  • ·         70 ml Joya mandulás rizstej
  • ·         60 ml langyos víz (amennyit felvesz)
  • ·         110 gr laktózmentes tejföl (spar free from)
  • ·         5 dkg laktózmentes vaj vagy 3,5 dkg Vitador tejmentes margarin
  • ·         4 púpos ek. cukor
  • ·         1 cs. vaníliás cukor
  • ·         kevés olaj (ez nem a tésztába kell majd hanem a gyúrás végén)
  • ·         2 evőkanál holland kakaópor + 3 ek víz és 1 teáskanál olaj

Tetejére: olaj vékonyan, plusz 2 kanál tej és cukor

Sütési hőfok: 180 fok
Sütési idő: 45-50 perc
Sütőforma mérete: 25x10x8 cm







A tészta száraz hozzávalóit kimértem és összekevertem. A mandulás rizstejet meglangyosítottam beleöntöttem a száraz keverékbe, és bekapcsoltam Mrs. Bosch-t. Ezután apránként hozzáadtam a vizet, a tejfölt és  a vajat, addig dagasztattam míg szép egynemű tészta lett belőle. Amikor készen volt és kissé ragacsos állagú de már elvált az edény falától, olajos kézzel kerek tésztagombócot formáltam és ketté vettem. Az egyikhez hozzátettem a kakaóport a vizet és az olajat…majd egynemű tésztává dagasztattam a géppel. Ezután a sima és a kakaós tésztagombócot is kétfelé vettem, tehát lett két db fehér és két darab kakaós gombócom. Fogtam egy nagy tálcát, sütőpapírt tettem rá, és leszórtam vékonyan kukoricaliszttel (nem volt itthon rizsliszt) rátettem a sima tésztát és kinyújtottam, félretettem. Még egyszer megismételtem a sütőpapíros mutatványt, ezúttal egy kakaós tésztával, miután kinyújtottam ráborítottam a sima tésztát és az egészet megfordítottam, hogy alulra kerüljön a sima, felülre a kakaós. Ezután hosszában feltekertem, mintha kakaóscsigát vagy bejglit csinálnék. Félretettem. A másik két tésztagombóccal ugyanígy jártam el. Ezután egymás alatt átfontam őket, ezzel akadt kis gond, mert azért kissé szakadt a tészta, hellyel-közzel sikerült majd még gyakorlom. Tiszta konyharuhával lefedtem és másfél órát kelesztettem kb. 26 fokos konyhában. Ezután vékonyan lekentem olajjal és 180 fokra előmelegített sütőbe tettem, 35 percet sült így, 20 perc után lekentem tejjel és cukorral megszórtam, majd kivettem a formából 35 perc után és forma nélkül még 10 percet sült. 






2014. augusztus 13., szerda

Mustáros sült karaj

Mustáros sült karaj 

A világ legegyszerűbb étele, és nem kell mellette állni sem.
Viszonylag gyorsan kész van, és egyszerű. 

Hozzávalók:

  • 10 szelet sertéskaraj
  • 1 babérlevél
  • 1 teáskanál citromlé
  • 1 evőkanál mustár
  • 1 kávéskanál ételízesítő
  • őrölt bors
  • 1 kávéskanál majoranna
  • 3 kanál étolaj
  • 4 gerezd zúzott fokhagyma
A sertéskarajt megmosom és egy magas falú edényben vízben felteszem főni. Ha felforrt leszedem a habját, kisebbre veszem a lángot. Az olajat a mustárt a citromlevet a fűszereket, a fokhagymát egy kis edényben kikeverem, és hozzáöntöm a húshoz, lefedem az edényt és puhára főzöm a húst, időnként pótolom a vizet, majd ha lepuhult zsírjára sütöm. És kész is. 



és a sütőben készült változata: