2014. november 28., péntek

Mézes linzerkeksz glutén tej és tojás nélkül

Mézes linzerkeksz glutén tej és tojás nélkül 

Ennek a keksznek az apropóját az adta, hogy a múltkori kosárka tésztájából megmaradt valamennyi. Akkor azt szépen kinyújtottam szaggattam és megsütöttem. Már majdnem olyan volt ízre, (állagra is)  mint a gyerekkoromban sokat majszolt és imádott mézes mackó keksznek. 

Ez volt a kedvencem:  


Egyet gondoltam, és a porcukor egy részét lecseréltem mézre, valamint Lucullus mézesfűszert gyúrtam a tésztába. Olyan lett végre. Yes!!  Ugyan külsőre nem olyan de az íze a fontos nekem. 



Hozzávalók 60 db kekszhez: 
  • 20 dkg Nutri-free Mix Per Dolci süteményliszt
  • 10 dkg mandulaliszt (vagy darált mandula)
  • 4 dkg porcukor
  • 2 kanál akácméz
  • negyed mokkáskanál Lucullus mézesfűszer (nem kell túl sok bele, mert erős a fűszer)
  • 11 dkg Vitador margarin
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 biocitrom lereszelt héja
  • 1 tojásnak megfelelő Loprofin tojáspótló ( 1 ek. négy kanál vízben elkeverve)
  • 1 mk. sütőpor
A szárazanyagokat bekevertem, hozzáadtam a Vitadort, majd a folyékony hozzávalókat összekeverve, és bekapcsoltam Mrs. Bosch-t. Mikor már szép egynemű volt a tészta, a gombócot hűtőbe tettem 1-2 órára. 

Mivel ilyen kiszúróim nincsenek, mint az eredeti kekszformák, így kicsit karácsonyira vettem a figurát. Szaggatás után már a sütőpapírban sorakozó kekszekre egy kisebb kiszúróval mintát nyomtam majd 175 fokos sütőben 12-13 perc alatt készre sütöttem. 







Sütéseimhez a gluténmentes alapanyagokat az Egészség market biztosítja!

2014. november 22., szombat

Téli linzerkosárka glutén tej és tojás nélkül

Téli linzerkosárka glutén tej és tojás nélkül 


A jól bevált linzerreceptemet használtam, a formázásnál használt díszítés ötletét  viszont innen, Gabojsza oldaláról vettem. 

Szeretem ezt a tésztát, mert jól lehet vele dolgozni. 






Hozzávalók 16 db kosárkához:


  • 20 dkg Nutri-free Mix Per Dolci süteményliszt
  • 10 dkg mandulaliszt (vagy darált mandula)
  • 8 dkg porcukor
  • negyed mokkáskanál Lucullus mézesfűszer (nem kell sok bele, épp csak érezni az ízén úgy a jó)
  • 12 dkg  Vitador margarin
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 biocitrom lereszelt héja
  • 1 tojásnak megfelelő Loprofin tojáspótló ( 1 ek. négy kanál vízben elkeverve)
  • 1 mk. sütőpor
A töltelékhez: 
  • 10 evőkanál darált dió
  • 10 csapott evőkanál porcukor
  • 8 evőkanál Joya mandulás rizstej (vagy amennyit felvesz, nekem most igényelt ennyit)
  • szilvalekvár

A lisztet a mandulával, a porcukorral, a citromhéjjal, vaníliáscukorral és a sütőporral alaposan elkevertem, hozzáadtam a kockára vágott zsiradékot,  robotgéppel elkezdtem dagasztatni, majd hozzáadtam a tojáspótlót is. Mikor szép egynemű tésztát kaptam, leállítottam  Mrs. Bosch-t és kézzel gombócot formáztam a tésztából. Pici lisztet nekem még kellett hozzá adni, de nem sokat adtam hozzá a tészta lágy maradt. Ezután 1 órára hűtőbe tettem. 

Elkészítettem a diós tölteléket, ami annyiból áll, hogy a diót elkevertem a porcukorral, és annyi rizstejjel, amennyit felvesz. Apránként adagoltam a rizstejet, nem szabad hogy folyós legyen. 





Egy óra elteltével a tésztagombócot rizslisztezett nyújtólapon, lisztezett nyújtófával kinyújtottam, kiszaggattam egy hullámos szélű formával  és nagyon vékonyan, olajjal kikent muffintepsibe helyeztem a linzervirágokat. 
Tettem mindegyikbe 1 kávéskanál lekvárt, arra rá a diótölteléket, kiszúrtam 16 db mini csillagformát amit a tetejükre helyeztem, majd 180 fokra előmelegített sütőben 20  alatt készre sütöttem. 

Két részletben csináltam, mert 12 lyukas a muffinformám, 8 darabot tettem egyszerre a tepsibe. 
Ha nagyobb mennyiséget készítünk, érdemes kis négyzet alakú sütőpapír darabokat vágni és beletenni a muffin sütő formába, s abba helyezni a tésztát, mert időt spórolhatunk vele, sütés után, így nem kell megvárni míg kihűl annyira a forma ,hogy a sütit kivehessük. 





Sütéseimhez a gluténmentes alapanyagokat az Egészségmarket biztosítja!



www.egeszsegmarket.hu

2014. november 20., csütörtök

Mézeskalács glutén tej és tojásmentesen

Mézeskalács glutén tej és tojásmentesen

Még csak november vége van de már nagyon karácsonyi hangulatban vagyok. Szeretem a készülődést, eddig megálltam, nem sütök ilyesmit, de már nem bírtam tovább. 

A tavalyi karácsony volt az első "mindenmentes" ünnepünk. 
A mézeskalács sütésével akkor még nem mertem megpróbálkozni, így aztán most adott volt a téma. Mézes sütésre fel! 






Csak egy kis adagot csináltam, ha esetleg nem lenne jó akkor ne menjen kárba annyi drága és finom alapanyag. 




Az alapreceptet kedves Szemi barátnőm blogjáról vettem, innen a búzás mézeseket az ő receptje alapján sütöm évek óta. Ugyan abban is volt egy tojás, de már a búzalisztesből is kihagytam. 




Ha valaki tej és tojásmentest keresne, akkor nálam itt megtalálja.

Hozzávalók 50 db mézeshez:


  • 250 gramm gluténmentes lisztkeverék. Ebből:
      • 200 gramm Nutrifree Mix Per Dolci
      • 25 gramm Farmo Lp Low Protein (ez a liszt tartalmaz útifűmaghéjat, ezért adtam hozzá, gondoltam csak jót tehet a  tésztával)
      • 25 gramm Naturbit mandulaliszt 
  • 50 gramm porcukor
  • 9 gramm szódabikarbóna 
  • 1/2 kávéskanál Lucullus mézesfűszer keverék 
Ezeket szárazon alaposan elkeverni. Ezután: 

  • 11 dkg akácmézet
  • 3,5 dkg Vitador margarinnal összemelegíteni. Vigyázat forró lesz!!

A szárazanyaghoz hozzáöntjük az összemelegített mézes keveréket, majd robotgéppel dagasztatni kezdjük, kb.2-3 perc múlva 2 evőkanál langyos vizet hozzáadunk, majd addig dagasztatjuk a géppel, míg homogén tésztát kapunk. Egy tálba tesszük és állni hagyjuk 3-4 órát. Én hűtőbe tettem, és felhasználás előtt fél órával kivettem. 

Rizsliszttel leszórt nyújtólapra tettem a tészta felét és kinyújtottam. Nyújtás előtt a kezemmel átgömbölygettem a kéz melegétől könnyebb lesz a tésztával dolgozni. Kiszaggattam a tésztát és sütőpapíros tepsire helyeztem a mézeseket. 

160 fokra előmelegített sütőben alsó felső sütéssel 10 percig sütöttem őket.
Nem szabad túlsütni, akkor keményedik meg!! 
Akkor jó mikor ránézésre még puhának tűnik de már szép színt kapott a süti. 

Megjegyzés: rögtön puha, és másnapra sem keményedett meg! Tartsuk jól záródó fémdobozban. 
Ha esetleg mégis keményedne (bár szerintem kizárt) egy-két almaszeletet helyezzünk pici pohárban a mézesek közé és úgy zárjuk le a dobozt. 









2014. november 17., hétfő

Grissini tej tojás és glutén nélkül

Grissini tej tojás és glutén nélkül

Az alábbi finomságot Vera barátnőmtől hoztam, az ő receptjét itt találjátok.  
Én más recept alapján készítettem, a pizzás tekercsemből indultam ki :-)

Figyelem! Mindenki csak saját felelősségére süssön ilyet, ugyanis nem lehet abbahagyni, annyira finom. 




A tészta egy egyszerű kenyértészta, én ma a zsemléket is ebből sütöttem. 

Hozzávalók:

  • 225 gramm Nutri-free Mix Per Pane kenyérliszt
  • 35 gramm Farmo LP Low Protein liszt
  • 230 ml víz
  • 2 evőkanál kukoricaolaj
  • 2 evőkanál burgonyapehely
  • 3 gramm só
  • kevés cukor
  • 12 gramm friss Budafoki élesztő
  • Alnatura bio paradicsompüré


A  szokásos módon az élesztőt felfuttatom a kézmeleg vízben a cukorral. Míg dolgozik, addig a szárazanyagot bekeverem. Hozzáadom az élesztőt, majd robotgéppel elkezdtem dagasztatni. Hozzáadom a 2 evőkanál olajat is szép apránként. Amikor már homogén a tészta, olajos kézzel gombóccá formázom, egészen addig míg elválik az edény falától. Letakarva 1 órát kelesztem.

Ezután fél cm vastagra nyújtom, rizsliszttel leszórt nyújtólapon. Lekenem a paradicsompürével majd felcsíkozom, egymásra hajtom és megcsavarom. Leheletvékonyan lekenem olajjal. Sütőpapíros tepsire teszem és 185 fokra előmelegített sütőbe teszem 25 percre. Kész is. Jó étvágyat!

És az említett zsemlék :-) 




Rizseshús

Rizseshús

Az egyik nagy kedvenc a rizseshús. Nagyon szeretjük, de bevallom nekem a klasszikus elkészítési módja nem sikerül vagy kemény lesz a rizs, vagy szétfő. Ezért én nem így készítem. 

Először főzök egy pörköltet, melynek a receptjét itt találjátok.

Tehát, elkészítem a pörköltet és külön főzök ki rizst, majd a a rizst hozzáadom a pörkölthöz, elkeverem felforralom és kész is. 

A rizs főzése: 
1 nagy 2dl bögre megmosott lecsepegtetett rizst olajon átfuttatok majd felöntöm 2 és félszeres mennyiségű vízzel (a 2dl-es bögrét használva, tehát 2,5 bögre vízzel). Egy teáskanál sót adok hozzá (nem púpos!!) majd kevés petrezselyemzöldet apróra vágva. Felforralom és fedő alatt addig főzöm míg kevergetve van leve, de már sűrű. Akkor elzárom a gázt, lefedve magára hagyom 15 percet. Addig a rizs magába szívja a még meglévő vizet. 




Jó étvágyat! 

Sertéspörkölt alaprecept

Sertéspörkölt alaprecept

Sokat gondolkoztam rajta, hogy van -e helye ennek a blogban, aztán úgy döntöttem, igen, mert mindig vannak fiatal kezdő háziasszonyok és bizony nem egyszer jött már ilyen kérdés, "hogyan készítsem el, milyen kockát tegyek bele?" ....na én ilyenkor néztem nagyot, ugyanis a pörköltbe semmilyen kocka nem kell. Másba sem....de pörköltbe sem. Sosem teszek. Úgyhogy egyet gondoltam, és úgy döntöttem leírom én hogy készítem. A férjem szerint a világ legjobb pörköltje. 






Hozzávalók 4 főre:


  • másfél kg csont nélküli sertéshús (nálam ez általában áll: karajból és combból vegyesen)
  • kukoricaolaj vagy zsír (zsírt csak akkor használok ha van házi, amúgy inkább az olaj)
  • 2-3 jó nagy fej vöröshagyma
  • 1 nagy vagy két kicsi paradicsom
  • 1 nagy édespaprika
  • pirospaprika
  • fél csapott evőkanál só
  • bors
  • kevés Szárika (de nem mindig szükséges - függ a paradicsomtól-paprikától mennyire ízes) (a szárika bátran használható mert nátrium-glutamát mentes ) vagy vegeta egy mokkáskanálnyi

A húst megmosom és kis kockákra vágom. A vöröshagymát megtisztítom, megmosom, majd apróra vágom. A paradicsomot és paprikát szintén mosom és négyrét vágom. 
A zsiradékon a vöröshagymát üvegesre pirítom, ráteszem a húst és hagyom hogy jól átfehéredjen mindenhol, kevergetem egy darabig így, majd rászórom a pirospaprikát, elkeverem és felöntöm vízzel. Sózom borsozom, fűszerezem, hozzáadom a paprikát és paradicsomot is, majd felforralom és fedő alatt puhára főzöm. Időnként az elfőtt levét pótolom. 
Akkor van kész, amikor már a hús jó puha és a pörkölt jó szaftos, sűrű. 

Tésztával, tarhonyával tálalom. 
Magamnak gluténmentes tésztával. 

Megjegyzés: csirkepörkölt ugyanígy készíthető. 






2014. november 13., csütörtök

Minibagettek gluténmentesen

Minibagettek gluténmentesen

Régen nem sütöttem már minibagettet, pedig amikor elkezdtem gluténmentes  pékárut "gyártani" magamnak, ezzel kezdtem. 
Ma elővettem a bagett sütő lemezt és nekiláttam.

A tésztával nem babráltam sokat, a kifli tésztájából készítettem, annyi változtatással, hogy mivel ez formában sül, és nem kell tekerni, így mehet hozzá több víz, 10 ml-vel többet adtam hozzá mint a kiflihez, tehát 230 helyett 240 ml került bele.

Hozzávalók 6 db-hoz:

Az élesztőt a szokásos módon kézmeleg vízben, a cukorral felfuttattam. Kimértem a szárazanyagot és összekevertem, beleöntöttem az élesztőt, majd a robotgépet beindítottam, közben hozzáadtam az olajat is. Mikor szép egynemű lett a tészta (ez nem fog összeállni gombóccá, sűrűbb nokedliszerű marad) egy ecsettel leolajoztam a kezem, és olajos kézzel 6 db hosszúkás minibagettet formáztam, amit sütőpapír csíkokkal kibélelt bagett-sütő lemezre fektettem. Bevágtam a tetejüket, majd 
1 órát kelt 40 fokos sütőben. Ezután vékonyan leolajoztam, és 185 fokon 30 perc alatt megsütöttem. 
Nagyon finom puha péksütiket sikerült sütni :-)




Sütéseimhez a gluténmentes alapanyagokat az Egészség Market biztosítja! 

2014. november 1., szombat

Almás crumble tej tojás és gluténmentesen

Almás crumble tej tojás és gluténmentesen

Eljött az ideje az ilyen sütiknek, itt a ködös hideg ősz. Finom meleg süteményre vágytam, és már van dióm is, és sok alma is, ezért ezt készítettem el. Az alapját az epres adta, de most kevesebb lisztet és több darált diót tettem hozzá, valamint kevesebb cukrot, mert a felhasznált alma finom édes. Valamint csak kisebb adagban készült, kettőnknek a férjemmel, mert a gyerekeknek mást kaptak. 


Hozzávalók 2 fő részére:


  • 50 gramm NF Mix Per Dolci gluténmentes süteményliszt
  • 50 gramm darált dió
  • fél mokkáskanál Lucullus mézesfűszer keverék 
  • 2 csapott evőkanál porcukor
  • 1/2 csomag vaníliás cukor
  • 1 bio citrom reszelt héja
  • 50 gramm Vitador növényi zsíradék
  • 30 dkg, azaz 2 jó nagy alma hámozva és apró cikkekre vágva
  • 1 csapott ek. cukor
Elkészítés:

Az almákat megmosom, hámozom szeletelem és kis cikkekre vágom (de vékony szeletekben is lehet hagyni. Egy tűzálló tál aljára szépen berakosgatom az almát, majd leszórom az egy csapott ek. cukorral. 
A lisztet, a diót, a fűszerkeveréket elkeverem a cukrokkal és a citromhéjjal majd apróra vágom a Vitadort és gyors mozdulatokkal összemorzsolom a szárazanyaggal. Ezt rászórom az almára és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 35 percet sütöm lefedve alufóliával. Nem kell rászorítani csak épp legyen rajta, nehogy lepiruljon a teteje. Amikor már nem "zubog" az almalé, leveszem a fóliát és 5 percet rápirítok. Kész is. Melegen tálalom kevés porcukorral meghintve.


Ezt a sütit elkészítettem a FEM3Cafe adásában is itt megnézhetitek:
Forrás: FEM3
FEM3 videok






Sütéseimhez a gluténmentes alapanyagokat az Egészségmarket biztosítja!