2016. május 11., szerda

Kovász készítése gluténmentesen

Kovász készítése gluténmentesen

Jó ideje foglalkoztat a dolog és miután láttam egy kedves ismerősömnél Beánál, hogy ez tényleg működik, kedvet kaptam, hogy kipróbáljam. Az ő instrukciói alapján készítettem el az első kovászomat :) Ezúton is köszönöm a segítséget! :) 

Hozzávalók:

  • 2 evőkanál Nutrifree Mix per pane gluténmentes liszt 
  • 2 evőkanál Nutrifree rizsliszt (Nagykun is jó, de én Nutrit használok) 
  • 50-55 ml víz (amennyit felvesz hogy jó állagú legyen)
Ezenkívül kell még egy alaposan tisztára mosott befőttesüveg és a hozzá való tető. 

2016. május 6. délután: 
A liszteket kikevertem, majd hozzáöntöttem a vizet és jó alaposan csomómentesre kevertem. Az üvegbe tettem, rá a tetejét, amit nem csavartam rá szorosan csak épphogy. 
Ezután meleg  helyre tettem és magára hagytam. 




2016. május 7. : 
Az első éjszaka nem történt semmi, azonban reggelre megjelent az első buborék az üveg alján, és az állaga is változni kezdett, de nem túl számottevően. 

Délután eljött az első etetés ideje. Ekkor már látszott, hogy valami elindult, már több pici buborék látszott az üvegen át, és kicsit magasabb is volt a "massza".  Az első etetés előtt így nézett ki: 

Az etetéshez
1 evőkanál rizslisztet és 1 evőkanál Nutrifree mix per pane lisztet plusz 25-30 ml vizet összekevertem megint egy kis tálban. Levettem a fedőt, fogtam egy villát és alaposan átkevertem a cuccost. Ekkor lehetett látni hogy habosodott már. Kellemes illata volt.  Miután jól megkevertem hozzátettem az "etetőanyagot", és azt is alaposan bekevertem. Rátettem a fedőt és újfent magára hagytam pihenni. Kora estére úgy felhabosodott hogy az üveg több mint egyharmada tele volt Zümivel, (mert közben elneveztem, ez lett a neve :) ) azt mondják ha nevet adunk neki jobban növekszik :) hát ezen nem fog múlni, az már biztos :) 
Estére ilyen lett: 

2016. május 8.: 
Reggelre az üvegem már félig volt, a tetején már látható légbuborékokkal, és már Zümi illata is megváltozott, savanykássá vált.  Hajnalban, majd reggel így nézett ki: 


Délutánig tovább növekedett. 


Ekkor megint megetettem az 1 kanál rizsliszt és az 1 kanál nutri plusz a 25 ml víz keverékével, ugyanúgy mint előző nap. Majd hagytam pihenni még mindig szobahőmérsékleten a konyhapulton. Az átkeverés után összeesik, de nem kell megijedni ettől. Szépen újra növekedni kezd. Etetés után közvetlenül ilyen lett, látszik hogy most kicsi.  
2016.05.09. Hétfő
Korán reggel megetettem a kovászt aztán magára hagytam, majd este megint megetettem. 


2016.05.10. Kedd
Reggelre elég nagy buborékok lettek a kovászban, és az illata is már olyan "kész"-nek tűnt :)


Készítettem egy dupla etetőanyagot (2 ek rizsliszt és 2 ek Nutri, 50 ml víz) kikevertem. Elővettem egy tisztára mosott üveget (ami kicsinek bizonyult) és kettévettem a kovászt. Elosztottam az etetőanyagot és fele-fele arányban mindkettőt megetettem. 


Aztán átkerült a kicsiből egy nagyobb üvegbe: 


A régit még kb. másfél órát hagytam a pulton, majd a hűtőbe tettem. 

A kivett és etetett kovászt estig hagytam a pulton, annyi idő alatt nagyon sokat nőtt. Ebből már este elkészítettem az első adag kovászos tésztát. 



7 megjegyzés:

  1. ezt, elkell nekem is készítenem :) köszönöm a leírást

    VálaszTörlés
  2. Én most fogom elkészíteni ahogy készen lesz a kovászom.Első próbálkozásom. Ŕégen ettem kenyeret. Sajnos élesztő mentes is vagyok többek között. Már alakul a kovászom.Kérdesem lenne,abban a lisztben amit használsz nincs élesztő? Köszi. Már úgy értem gyárilag.

    VálaszTörlés
  3. A kovász felezése után a hűtőbe tett részt felhasznalhatom később?Hogyan?Köszönöm a választ ��

    VálaszTörlés
  4. a hutbe rakott kovaszt tovabbra is kell etetni? ha igen, hogyan? koszonom a valaszt

    VálaszTörlés
  5. Apró fekete repülő bogárkák mentek az üvegbe( aztán ki is jöttek). Így még felhasználható? Azt hittem először ők a zümik.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.