Majonézes krumplisaláta rántott halfilével
Az egyik karácsonyi kedvencünket írom most meg bejegyzésben, legyen meg itt is. Nagyon finom, nem lehet megunni.
A halat kiengedem (én süllőfilét szoktam venni), leöblítem, megtörlöm és besózom, majd beteszem a hűtőbe egy lezárt dobozban.
Elkészítem a tartárt: egy kis Univer dobozos majonézt (vagy a nagy dobozos felét) egy tálba nyomom, ehhez teszek 2 doboz (250 grammos darabonként) laktózmentes tejfölt, 1 evőkanál mustárt, kis őrölt fehérborsot és egy 1 tk porcukrot. alaposan kikeverem (kóstolom is közben). Lezárt nagyobb edényben hűtőbe teszem.
A salátához mindig salátaburgonyát veszek.
Egy zacskóval szoktam felhasználni egyszerre.
Ezt megpucolom, megmosom és karikára vágom és felteszem egy fél ek. sóval főni. Miután megfőtt leszűröm.
Amíg fő, készítek egy ecetes-cukros levet, alaposan kikeverem hogy a cukor elolvadjon, ebbe 1 nagy fej hagymát vágok bele. (természetesen ezt is pucolom és megmosom) Kb. 5 ek cukor és 5 ek. ecet szükséges bele, de kóstolni szoktam.
A krumplit ebbe a lébe beáztatom kb. egy órát. De félóra is elég.
Miután elegett ázott leszűröm és lecsepegtetem.
A krumplit a hagymával együtt alaposan összekeverem a majonézes tartárral. Jól behűtöm a hűtőben.
A halat bepanírozom Nagykun rizsliszt, tojás és Mester zsemlemorzsa keverékébe. A szokásos módon kirántom.
2017. január 5., csütörtök
Hólabda
Hólabda
Nagyon szeretjük a hólabdát, csináltam már tojásmentes változatban és mandulaliszttel is, most a legegyszerűbb piskótás alappal készültet sütöttem meg.
És most inkább hókockának mint labdának mert így gyorsabban végeztem.
Recept:
- 7 tojás szétválasztva
- 7 kanál cukor
- 8 kanál Nagykun rizsliszt
/ha M-es a tojas elég a 7 kanál is, nekem nagy tojásaim vannak itthon mindig, így elbírta a plusz egy kanál lisztet/
A fehérjéből a cukorral kemény habot vert a gép.
A tojássárgákat addig jól elkavartam.
Amikor kész volt a hab, óvatosan hozzákevertem a tojássárgáját, majd utána a lisztet.
Aki nem biztos a tojásaiban, tegyen hozzá a liszthez egy harmad csomag sütőport /elkeverve/ de én nem tettem.
Miután óvatosan átkevertem az egész masszát egy sütőpapíros tepsibe /belső méret 30x30 cm/ tettem és fakánallal elegyengettem.
180 fokos sütőben középső /2-es/ (tehát nem a sütő felső harmadába kerül a tepsi ez fontos) rácson 35 percet sütöttem.
Alsó felső sütéssel.
A sütők nem egyformák! Változhat a hőfok vagy a sütési idő.
35 perc után elkészült a piskóta, amit tűpróbával ellenőriztem (ha nem ragad a fogpiszkálóra, akkor jó). De fontos, hogy fél óráig ne nyissuk ki a sütőt, különben összeesik a piskóta. Kivettem a tepsit, a piskótát kifordítottam, lehúztam a papírt róla és hagytam kihűlni.
Krém: 1 cs vaníliás pudingport 4 dl Joya mandulás rizstejjel 3 ek cukorral felfőztem és kihűtöttem.
150 gr Ligát 100 gr porcukorral kikevertem és azt is visszahűtöttem.
Mikor egyforma hőmérsékletűek lettek a kettőt géppel alaposan kikevertem.
A piskótát felvágtam kockára aztán kettévágtam; megkentem belül majd a külsejét is és kókuszreszelékbe forgattam. A tetejére csokimázat készítettem /csokimáz: 6 kanál víz 6 kanál cukor ezt felfőzöm, ebbe 4 csapott ek. Tutti holland kakaóport keverek de mar a tűzről leveszem...majd 10 dkg ligát keverek bele és hagyom hűlni/ és óvatosan kiskanállal rákenem.

2017. január 4., szerda
Kókuszkocka rizslisztből
Kókuszkocka rizslisztből
A sima rizslisztes piskótatészta receptjét használtam ehhez a nagyon finom és egyszerű sütihez is :)
Recept:
- 7 tojás szétválasztva
- 7 kanál cukor
- 8 kanál Nagykun rizsliszt
/ha M-es a tojas elég a 7 kanál is, nekem nagy tojásaim vannak itthon mindig, így elbírta a plusz egy kanál lisztet/
A fehérjéből a cukorral kemény habot vert a gép.
A tojássárgákat addig jól elkavartam.
Amikor kész volt a hab, óvatosan hozzákevertem a tojássárgáját, majd utána a lisztet.
Aki nem biztos a tojásaiban, tegyen hozzá a liszthez egy harmad csomag sütőport /elkeverve/ de én nem tettem.
Miután óvatosan átkevertem az egész masszát egy sütőpapíros tepsibe /belső méret 30x30 cm/ tettem és fakanállal elegyengettem.
180 fokos sütőben középső /2-es/ (tehát nem a sütő felső harmadába kerül a tepsi ez fontos) rácson 35 percet sütöttem.
Alsó felső sütéssel.
A sütők nem egyformák! Változhat a hőfok vagy a sütési idő.
35 perc után elkészült a piskóta, amit tűpróbával ellenőriztem (ha nem ragad a fogpiszkálóra, akkor jó). De fontos, hogy fél óráig ne nyissuk ki a sütőt, különben összeesik a piskóta. Kivettem a tepsit, a piskótát kifordítottam, lehúztam a papírt róla és hagytam kihűlni.
Készítettem egy csokimázat: 10 kanál vízben felfőztem 10 kanál cukrot, majd elzártam a gázt, hozzáadtam 8 csapott evőkanál Tutti holland kakaóport, amit elkevertem és 10 dkg Liga margarint. Alaposan kikevertem. Hagytam hűlni.
Ezután a piskótát felkockáztam, majd a mázba forgattam, majd a kókuszreszelékbe hempergettem.
Jó étvágyat! :)

Piskóta gluténmentesen
Piskóta gluténmentesen
Mondhatom, hogy életem legjobb gm piskótáját sütöttem meg a napokban, mégpedig rizslisztből.

170 fokos sütőben középső /2-es/ (tehát nem a sütő felső harmadába kerül a tepsi ez fontos) rácson 40 percet sütöttem.
Alsó felső sütéssel.
A sütők nem egyformák! Változhat a hőfok vagy a sütési idő.
35 perc után elkészült a piskóta, amit tűpróbával ellenőriztem (ha nem ragad a fogpiszkálóra, akkor jó). De fontos, hogy fél óráig ne nyissuk ki a sütőt, különben összeesik a piskóta. Kivettem a tepsit, a piskótát kifordítottam, lehúztam a papírt róla és hagytam kihűlni.
Napokig finom és friss puha marad, bármilyen finom sütemény kiváló alapja lehet :)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)