2015. november 30., hétfő

Hólabda

Hólabda 
(gluténmentes és tejmentes)






Két év diéta után újra ehetek tojással készült süteményeket, így elsőként hólabdát, az egyik kedvencemet készítettem.
A kisfiam egyelőre még mindig tojásmentes diétán van, de bízom benne, hogy hamarosan ő is megkóstolhatja a tojásos piskótát. 
Nagyon sok darált mandulám van a hűtőben, így az is került a tésztába, hát nem rontotta el, nagyon nagyon finom és puha lett így. 
Alapként a férjem édesanyjától tanult diós piskóta tésztát vettem, csak lecseréltem a diót mandulára, a liszt pedig Il Pane di anna Dolci süteményliszt.


Írom hogyan készítettem: 
Hozzávalók egy kistepsi piskótához, ebből 16 db jön ki nekem: 

  • 7 tojás szétválasztva
  • 7 kanál cukor (vagy 15 dkg, nekem úgy  volt leírva hogy 15 dkg, de lemértem kanalanként és stimmel a 7 kanál :) )
  • 4 púpos evőkanál liszt - nálam Il Pane di Anna prep. Dolci (ez így volt leírva, hogy púpos evőkanál..lemértem a 4 púpos evőkanál 110 gramm lett) 
  • csipet só
  • 1 sütőpor (én felet tettem mert  a lisztben van szódabikarbóna)
  • 10 dkg darált mandula 
A krémhez: 
  • 4 dl mandulás rizstej (Joya)
  • 3 ek cukor
  • 1 zacskó vaníliás pudingpor
  • 70 gramm porcukor
  • 100 gramm LIGA margarin
  • 100 gramm kókuszreszelék
A tetejére csokimáz és a forgatáshoz kókuszreszelék
Csokimáz: 6 kanál vizet felfőzni 6 kanál cukorral, majd 4 kanál kakaópor bele,elkeverem és egy tk kókuszzsírt teszek hozzá. 

Elkészítés: 

Először a krémet készítem el, a pudinghoz a tej kétharmadát felforralom, a pudingport a cukorral a maradék tejben kikeverem. Ha felforrt a tej, leveszem a lángot, beleöntöm a pudingot és felfőzöm a leírás szerint. Ha kész hozzáadom a 100 gramm kókuszreszeléket és simára keverem. 
Hagyom hűlni. 
A LIGAt és a porcukrot kikeverem.
Mindkettőt a hűtőbe teszem. 

A mandulát, a lisztet a csipet sót és a sütőport összekeverem. Kimérem a cukrot is és kis tálban félreteszem. 

Egy tepsit kibélelek sütőpapírral.

A tojásokat megmosom, megtörlöm, felütöm, egyenként szétválasztom. Van hozzá egy kis egyszerű eszközöm, azzal szoktam, így garantált hogy nem hasítja fel a héj a sárgáját és abból nem kerül a fehérjébe.  




A cukor egyharmadát a tojások sárgájához adom, a többit a tojásfehérjékhez.
Kikavarom a cukrot a tojás sárgákkal, félreteszem. 
A gépet beindítom és magas fokozaton 2-3 perc alatt felveri a tojáshabot. 
Jó kemény legyen. Kikapcsolom és a cukros tojássárgáját belekavarom óvatosan és hozzáteszem a diós lisztes keveréket is, óvatosan forgatva a tojáshabba. 

Mikor egynemű, a tepsibe öntöm és 180 fokra előmelegített sütőbe teszem és 40 percet sütöm. 30 percig a sütőt ne nyitogassuk mert összeesik. 
30 perc után tűpróbával érdemes ellenőrizni, megsült -e mert minden sütő más.



Amikor kisült, kiveszem és hagyom hűlni 10 percet majd egy sütőpapírt teszek a tetejére és átfordítom. Lehúzom a sütőpapírt (amiben sült) és hagyom így is hűlni.
Mikor teljesen kihűlt, csak akkor "szaggatom" ki a tésztát. 




Amíg hűl elkészítem a csokimázat a fent leírt módon. 

A hűtőből előveszem a két krémet és összekeverem. 
A piskótát kiszaggatom, a kis labdákat félbevágom, és megtöltöm krémmel, majd kívülről is körbekenem. Kókuszreszelékbe forgatom, majd a tetejét egy mokkáskanálnyi csokival kenem be, nagyon óvatosan középről indulva :) 


És kész is :) 

















2015. november 15., vasárnap

Sajtos rúd

Sajtos rúd
(glutén-, laktóz-, tojásmentes)







Egy közösségi oldal gluténmentes csoportjában találtam ezt a receptet B. Rózsika osztotta meg, köszönöm neki :)

Az eredetiben volt tojás és más liszttel is készült, picit más arányokkal, én is elkészítettem az általam használt lisztekkel, így: 

- 40 dkg liszt (ebből 380 gramm Nutri-free Mix Per Pane, 20 gramm Mester házi kenyérliszt) + 1 kanál NF MPP gyúráskor) 
- 20 dkg trappista sajt
- 25 dkg Spar Free From lm vaj
- 2 dl Spar Free from lm tejföl
- 1 mokkáskanál só 

A liszthez kevertem a sót, ezt a vajjal elmorzsoltam, beletettem a reszelt sajtot, és géppel kikevertettem, apránként adagoltam hozzá a tejfölt. Mikor egynemű lett nekem még egy kanálnyi lisztet felvett. Gombóccá gyúrtam, rizslisztes szilikonos lapon kinyújtottam, felvágtam, lekentem gyengén tejföllel és leszórtam sajttal. 





180 fokos sütőben középső rácson, 30 perc alatt készre sültek.












és pogácsaként: 




2015. november 13., péntek

Pizzás háromszögek

Pizzás háromszögek glutén laktóz és tojás nélkül 

Két éve mióta diétázom, azóta szeretném ezeket a háromszögeket elkészíteni, pontosabban ezt, innen a Farkasélet blogról. :) . Ma pizzát sütöttem és a felét beáldoztam :) kipróbáltam a saját pizzatésztámmal, ha már úgyis be volt dagasztva a tészta. 




Hozzávalók:

  • 250 gramm Nutri-free Mix Per Pane kenyérliszt 
  • 210-220 ml víz
  • 2 evőkanál kukoricaolaj
  • 1 evőkanál burgonyapehely 
  • 3 gramm só
  • egy csapot mk. cukor
  • 12 gramm friss Budafoki élesztő
  • Alnatura bio paradicsompüré
  • reszelt sajt vagy Violife
  • apróra vágott lilahagyma
  • apróra vágott sonka, vagy feketeerdő füstölt sonka
  • vagy: kolbász, hagyma, paprika, szalonna ki mit szeret :) 
A  szokásos módon az élesztőt felfuttatom a kézmeleg vízben a cukorral. Míg dolgozik, addig a szárazanyagot bekeverem. Hozzáadom az élesztőt, majd robotgéppel elkezdtem dagasztatni. Hozzáadom a 4 evőkanál olajat is szép apránként. Amikor már homogén a tészta, olajos kézzel gombóccá formázom, egészen addig míg elválik az edény falától. 



Hagytam negyven percet kelni, majd rizslisztes nyújtólapon kinyújtottam kb. 3 mm vastagságúra, megkentem paradicsompürével, apróra vágott füstölt feketeerdő sonkával, és leszórtam reszelt sajttal. A négy szélét behajtottam, majd hosszában feltekertem. Nem egyszerű a művelet, mert nagyon puha a tészta. 





Háromszögekre vágtam, sütőpapíros tepsibe tettem, és lekentem olajjal. 20 percig sütöttem 185 fokos sütőben, majd reszelt sajtot tettem rá, és még 15 percig sültek. 







2015. november 12., csütörtök

Kürtöskalács

Kürtös kalács glutén tej és tojásmentesen





Hozzávalók: 

  • 300 gramm új gyúrható Il Pane di Anna gluténmentes kelt tészta liszt 
  • 13 gr friss Budafoki élesztő
  • 10 ml langyos víz 
  • 1,5 evőkanál cukor
  • 200 ml folyadék (ebből nálam 100 ml víz és 100 ml Joya mandulás rizstej) (más fajta rizstej is jó) 
  • 2 evőkanál olaj
  • fél csomag vaníliáscukor vagy egy mokkáskanál fele vaníliakivonat (én ebből tettem de ha nincs a vaníliáscukor is jó) 
  • reszelt citromhéj
  • gyúráskor még felvett kb. 10 gramm lisztet a tészta. 
Ezenkívül: kristálycukor, darált dió és kakaópor, kevés olvasztott zsíradék (kókuszolaj, étolaj vagy LIGA)

A tészta elkészítése: 

A folyadékot meglangyosítottam, az élesztőt kis edénybe morzsoltam, egy csipet cukrot szórtam rá, és ráöntöttem a rizstejjel elkevert vizet. Hagytam dolgozni az élesztőt, addig a szárazanyagokat kimértem és összekevertem. Mikor az élesztő felfutott, hozzáöntöttem a lisztes keverékhez, majd a géppel dagasztatni kezdtem, s közben a két evőkanál olajat apránként a tésztához adagoltam. Figyeltem az állagát és a meglévő 10 ml vizet lassan adagoltam hozzá. Nekem felvette az összeset a tészta. Enyhén ragadós jó állagú tésztát kaptam. Pici lisztet még beledolgoztam a dagasztás végén. Ruhával letakartam és szobahőmérsékleten  kb. 40 percig kelesztettem. Addigra duplájára is kelt.





Ezután fogtam a kürtös sütő eszközt és előkészítettem, szilikonos nyújtólapra kevés olajat tettem, majd a tésztámat 4 részre osztottam. 
Mindegyikből egy kb. 46-48 cm-es rudat sodortam. Egy sütőcsőre 2 ilyen sodrott rúd megy rá. 


Óvatosan feltekertem majd az enyhén olajozott nyújtólapon átforgattam, majd lekentem az olvasztott LIGA-val és kristálycukorba forgattam. A másikkal is ugyanígy jártam el. 





185 fokra előmelegített sütőbe tettem a két kalácsot, középre. A 18-ik percnél egyet fordítottam rajta (van a sütőn egy jelzés, annak megfelelően) majd mikor már az az oldala is piroslott, megint forgattam egyet. Nekem picit összekelt a tészta, azért nem mertem hamarabb forgatni. Picit vastag is lett így de legalább jó puha, ami gm tésztánál nem egy hátrány :) 







Mikor mindhárom oldala (nagyjából így jön ki a forgatásokkal) is pirosra sült de még puha volt kivettem és forrón darált diós cukorba és kakaós cukorba forgattam. 

Hagytam kb. 10 percet hűlni a hengeren utána a két végét levettem és óvatosan lehúztam. 

JÓ étvágyat :)