A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mester Kenyérliszt. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mester Kenyérliszt. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. március 6., vasárnap

Élesztőmentes gluténmentes kenyér

Élesztőmentes gluténmentes kenyér




Egyre többen kényszerülnek arra, hogy az étrendjükből száműzzék az élesztőt is, nekik készült ez a kenyér :) 
A Mester házi kenyérlisztből élesztővel helyes kis Alien-eket gyártottam idáig, ebből jött az ötlet, hogy ezzel a liszttel sikerülnie kell a kenyérnek élesztő nélkül is. 
Mindennel együtt egy óra alatt készen van, ez sem hátrány :) nincs pihentetési idő. 

Írom hogyan készítettem:


  • 20 dkg Mester Házi kenyérliszt
  • 220 ml víz
  • 10 gr tápióka keményítő
  • 1 tk só
  • csipet aszkorbinsav
  • 2 gr szódabikarbóna
  • 2 ek olaj
A szárazanyagokat kimértem és összekevertem, hozzáöntöttem a vizet, majd az olajat és egy kanál segítségével alaposan kikevertem. A tészta lágy laza, ragacsos lesz. 

Egy jénait kiolajoztam és leszórtam rizsliszttel, majd a tésztát belekanalaztam olajos kanállal elsimítottam a tetejét, bevágtam majd 190 fokra előmelegített sütőben 45 percet sütöttem. 

Az első 15 percben növekszik a tészta, utána már kérgesedik és sül :) 






2016. január 8., péntek

Leopárd kalács gluténmentesen

Leopárd kalács gluténmentesen 
(tej tojásmentes is)







Az elmúlt hetekben sok helyen feltűnt a leopárd kalács, gluténmentes változatban én itt BAB blogján találkoztam vele. 
Gondoltam elkészítem én is a saját glutén-tej-tojásmentes változatomat. :)
A tésztáján nem sokat gondolkoztam, a jól bevált édes kelt tésztámat használtam, kicsi változtatással, mert épp kifogyott a Farmo liszt a csomagból, így a hiányzó részt pótoltam Mester házi kenyérliszttel. 

Hozzávalók a tésztához:



  • 300 gramm gluténmentes liszt 
(ebből nálam 250 gramm NF Mix Per Pane 25 gr Mester Házi kenyérliszt és 25 gramm Farmo LP low Protein (lehet 250 NF és 50 Farmo is, vagy az egész mehet nutriból is)




  • 13 gr friss Budafoki élesztő
  • 3 csapott evőkanál cukor
  • 220 ml folyadék (ebből nálam 120 ml víz és 100 ml The Bridge rizstej) és még dagasztáskor felvett nekem pluszban 20 ml vizet, ezt figyelni kell, nem biztos hogy igényli de elképzelhető, nálam kellett
  • 2 evőkanál olaj
  • fél csomag vaníliáscukor 
  • 1 citrom reszelt héja
  • 2 csapott kanál kakaópor + 1 kanál rizstej
  • 1 csapott kanál kakaópor + 1 kanál rizstej
Az élesztőt pici cukorral a tejben felfuttattam. Addig összekevertem a lisztet, cukrot, vaníliáscukrot és a citromhéjat. Beleöntöttem az élesztős folyadékot, és géppel dagasztatni kezdtem. Hozzátettem a két kanál olajat is. Mikor egyneművé dagasztotta a gép, háromfelé vettem, egy nagyobb világos gombócot hagytam és két kisebb egyformát formáztam, amihez hozzáadtam az egyikhez a két kanál kakaót a tejjel, a másikhoz az egy kanál kakaót plusz tejet. 
Letakartam és hagytam a 3 gombócot kelni. 

40 percet kelesztettem, majd mindhárom gombócból 7 db-ot formáztam, és a képen látható módon nyújtottam és feltekertem, majd még kicsit meghengergettem, így hosszabbak lettek. 


Ezután egy kikent (nagyon gyengén) 10x25 cm téglalap alakú formába tettem a hét rudat, alulra kettőt, rá hármat és a tetejére is kettőt. Lekentem gyengén olajjal majd 180 fokra előmelegített sütőbe tettem és 50 percet sütöttem. Negyven percnél megnéztem a teteje már szép piros volt de gondoltam biztos ami biztos, letakartam a tetejét fóliával és még 10 percre visszatettem. 



Nem bírtam kivárni hogy kihűljön még melegen felvágtam. 
Nagyon finom :) 
(nem tudom milyen másnap...megettük még melegen....) :D 













2015. december 25., péntek

Joghurtos formakenyér

Joghurtos formakenyér






Ez a recept nem új, a vaslábasos kenyerem receptje, abban a bejegyzésben leírtam, hogy szerintem vaslábas nélkül is jó lehet mert a tészta elég formatartó. Most kipróbáltam, és tényleg működik. Picit laposodott csak, a kelesztett formához képest. Szakajtóban kelesztettem, de sajnos a minta a sütéskor eltűnt a kenyérből, de sebaj, ez legyen a legnagyobb gondom :) 
Nagyon finom, ropogós héjú, mégis belül puha, rugalmas bélzetű kenyér lesz belőle :)

Fázisfotókra nemigen volt időm a karácsonyi előkészületek közepette, így csak a formázott kenyérről van, amit a kosárba tettem kelni és a végeredményről. :) legközelebb pótolom, ígérem :) 

Hozzávalók 1 db kenyérhez: 

  • 300 ml kézmeleg víz
  • 15 gramm friss Budafoki élesztő 
  • 1 kk. cukor
  • 100 ml laktózmentes joghurt meglangyosítva
  • 1 tk. só 
  • 2 ek. burgonyapehely 
  • 370 gramm Nutri-free Mix Per Pane 
  • 20 gramm Mester Házi kenyérliszt 
  • 10 gramm tápiókakeményítő
  • 2 ek. olaj
  • tetejére magok
  • dagasztás végén kevés liszt, plusz a szóráshoz

Az élesztőt a cukorral a kézmeleg vízben felfuttatom. A joghurtot meglangyosítom. Kimérem és összekeverem a szárazanyagot. 

Ezután hozzáadom a felfuttatott élesztős vizet valamint a langyos joghurtot. Dagasztógéppel kidagasztatom, közben apránként adagolom az olajat is hozzá.

Kézzel pici olajjal átgömbölygetem, ha igényli (nagyon ragad) kevés lisztet szórok még és finoman átgyúrom, és egy konyharuhával vagy nagy textilpelussal bélelt, liszttel leszórt hosszúkás kelesztőkosárba teszem fejjel lefelé, letakarom és egy órát kelesztem. 





Ezután egy sütőpapíros tepsire borítom a tésztát óvatosan, de határozottan, a tetejét bevágom, és 195 fokos sütőbe tolom. 20 percig sütöm, majd kihúzom és gyengén átolajozom, és visszatolom további 30 percre (lehet kevesebb is, a sütési idő sütőfüggő). Akkor jó, amikor a kenyér már könnyű és szép a színe :) 







és kerek formán: 














2015. november 15., vasárnap

Sajtos rúd

Sajtos rúd
(glutén-, laktóz-, tojásmentes)







Egy közösségi oldal gluténmentes csoportjában találtam ezt a receptet B. Rózsika osztotta meg, köszönöm neki :)

Az eredetiben volt tojás és más liszttel is készült, picit más arányokkal, én is elkészítettem az általam használt lisztekkel, így: 

- 40 dkg liszt (ebből 380 gramm Nutri-free Mix Per Pane, 20 gramm Mester házi kenyérliszt) + 1 kanál NF MPP gyúráskor) 
- 20 dkg trappista sajt
- 25 dkg Spar Free From lm vaj
- 2 dl Spar Free from lm tejföl
- 1 mokkáskanál só 

A liszthez kevertem a sót, ezt a vajjal elmorzsoltam, beletettem a reszelt sajtot, és géppel kikevertettem, apránként adagoltam hozzá a tejfölt. Mikor egynemű lett nekem még egy kanálnyi lisztet felvett. Gombóccá gyúrtam, rizslisztes szilikonos lapon kinyújtottam, felvágtam, lekentem gyengén tejföllel és leszórtam sajttal. 





180 fokos sütőben középső rácson, 30 perc alatt készre sültek.












és pogácsaként: 




2015. október 28., szerda

Joghurtos gluténmentes zsemle

Joghurtos gluténmentes zsemle






A vaslábasos kenyér receptje alapján ma finom zsemléket sütöttem.

Bevágnom nem kellett, repedtek maguktól :) 

Hozzávalók 9 db zsemléhez
  • 300 ml kézmeleg víz
  • 15 gramm friss Budafoki élesztő 
  • 1 kk. cukor
  • 100 ml laktózmentes joghurt meglangyosítva
  • 1 tk. só 
  • 2 ek. burgonyapehely 
  • 370 gramm Nutri-free Mix Per Pane gluténmentes liszt 
  • 20 gramm Mester Házi kenyérliszt 
  • 10 gramm tápiókakeményítő 
  • 2 ek. olaj
  • tetejére magok
  • dagasztás végén kevés liszt, plusz a szóráshoz

Az élesztőt a cukorral a kézmeleg vízben felfuttattam. A joghurtot meglangyosítottam. Kimértem és összekevertem a szárazanyagot. 

Ezután hozzáadtam a felfuttatott élesztős vizet valamint a langyos joghurtot. Dagasztógéppel kidagasztattam, közben apránként adagoltam az olajat is hozzá.

Kézzel pici olajjal átgömbölygettem, ha igényli (nagyon ragad) kevés lisztet szórok még és finoman átgyúrtam, majd enyhén olajos kézzel 9 db zsemlét formáztam a tésztából.

Sütőpapíros tepsibe tettem, lekentem olajjal, leszórtam rizsliszttel, majd 50 percet kelesztés 30 fokon, még egyszer átkentem és 185 fokon 30 perc alatt készre sütöttem a zsemléket.